A város ingatlanainak hasznosítója, a Cívis Ház Zrt. tíz folyamatban lévő projektje összesen 43 ezer négyzetméternyi fejlesztést jelent. A tervezett társasházak valamint üzlet- és irodaházak közös jellemzője, hogy a közeljövőben megépülő – a városközpontot nyugati irányból elkerülő – Nyugati kiskörút közelében találhatók. A mintegy egy kilométer hosszú útszakasz megvalósítását már évekkel ezelőtt felvázolták Debrecen hosszú távú városfejlesztési koncepcióban. Az önkormányzat a következő öt év alatt három ütemben építi meg a Nyugati kiskörutat, mely a városfejlesztés és a közlekedés szempontjából is meghatározó szerepet tölthet be.
A Cívis Ház Zrt. debreceni ingatlan-ajánlatai befektetők részére (pdf)