2009. augusztus 13., csütörtök
Bajnai Gordon miniszterelnök és Kósa Lajos, Debrecen polgármestere 2009. július 28-i találkozóján szó esett az Európai Neutronkutató Központ (ESS) megvalósításának lehetőségéről is. A nemzetközi verseny e téren folytatódik.
A miniszterelnök a megbeszélést követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Magyarország még versenyben van, mivel a spanyolok – úgy tűnik – visszaléptek, így Svédország és Magyarország fut versenyt ezért a beruházásért. A magyar kormány minden erejével támogatja a debreceni pályázatot, hiszen egy országos jelentőségű beruházás elnyerésének lehetőségéről van szó. Külön kormánybiztost neveztek ki a téma kapcsán, s amikor a verseny élesedett, a kormány – mint Bajnai Gordon fogalmazott – mélyebben is a zsebébe nyúlt. Most már arra van szükség, hogy végre eldőljön a verseny, eldőljön, hol lesz a beruházás, s ki hogyan részesedik ennek jövőbeni hasznából. A pályázat sikeréhez a kormány minen segítséget megad.
A szót átvéve Kósa Lajos szintén az ESS témájával folytatta. Mint elmondta, a svédországi Lund és Debrecen maradt versenyben. Bár számos nemzetközi sajtóhír arra mutatott, mintha a svédek lennének előnyben, de az ESS helyszínének kiválasztása kapcsán még nem született döntés, sőt, úgy tűnik, hogy Magyarország és Debrecen mozgástere kicsit még bővült is az ESS-ért való versenyfutásban. Az Európai Unió 2009. június 30-ával lezárult cseh elnöksége idején nem született döntés, így újra kell gondolni a feladatokat. A jelenlegi svéd uniós elnökség időszaka pedig sajátos ízt ad annak, hogy éppen Svédország az egyik pályázó. Kósa Lajos elmondta, hogy a miniszterelnökkel áttekintették, milyen lehetőségek vannak Magyarország, illetve Debrecen pozícióinak erősítésére ebben a versenyben, s természetesen szeretnénk sikeresek lenni. A svédek több pénzt tudnak áldozni a beruházásra, mi viszont a teljes költségvetést tekintve 300 millió euróval olcsóbban tudnánk a kivitelezést megvalósítani. A kormány és Debrecen intenzíven lobbizik azért, hogy a pályázat sikerét kivívjuk.