Debrecen.hu

Nyelvválasztás Bitte wählen Sie eine Sprache Please select a language magyar Deutsch english

Az Emlékkert, a Romkert és a Verestorony megújítása, rekonstrukciója és fejlesztése

2010. február 25., csütörtök

A projektelem helyszíne a Nagytemplom és a Református kollégium közötti terület, amely magában foglalja az Emlékkertet, az egykori András-templom romjait konzerváló Romkertet, és a Verestornyot. A fejlesztés célja a település életében meghatározó tárgyi, építészeti, műemléki értékek felújítása, fejlesztése.
 
Az Emlékkertben környezetvédelmi és közbiztonsági okokból szükséges a kert körbekerítése, amelynek nyomvonala kiegészül a Romkert Nagytemplom faláig terjedő szakaszaival. A rekonstrukció tartalmazza a körbekerítéshez szükséges kerítéselemeket, a bejárati kapukat, a térvilágítást biztosító kandeláberek elhelyezését, valamint a Nagytemplomot övező podeszt lezárását. Emellett megújul az Emlékkert növényzete is.
A Romkertben a Református Nagytemplom helyén korábban álló, az 1802. évi tűzvészben elpusztult András-templom feltárt és konzervált alapjai láthatók. Az 1982-ben befejezett feltárás óta eltelt csaknem három évtized alatt azonban a rongálások és a konzerváláshoz felhasznált rossz minőségű anyagok miatt a környezet lepusztult. A projekt keretében tervezett rekonstrukció legfontosabb célja, a Romkert jelenlegi szabadtéri részének üvegtetővel történő lefedése, ezáltal olyan kiállítótér létrehozása (akadálymentes megközelítés biztosításával), amely alkalmas helyszínt teremt az András-templom feltárása során felszínre hozott festett, faragott gótikus, reneszánsz kőelemek bemutatásának, amelyek ma építészettörténeti feldolgozás, konzerválás után, kiállításra várnak. A kiállítótérhez kapcsolódó kiszolgálóhelyiségek felett szabadtéri színpad lesz, előtte burkolt nézőtéri felülettel.
A Verestorony az egykori András-templomot övező erődfal mentén épült 1640-1642 között abból a célból, hogy elhelyezzék benne a Rákóczi György által 1636-ban adományozott több mint 5,5 tonnás nagyharangot, amelyet az András-templom tornya (Fehér torony) nem bírt volna el. A Verestorony is leégett az 1802-es tűzvész alkalmával, alapjainak konzerválását az András-templom feltárásához hasonlóan végezték el. A projekt keretében a torony átszellőző üvegtetővel kerül lefedésre, így a belső tér kiállítófülkéibe újra elhelyezhetők a várostörténeti, egyháztörténeti tablók.
 
 


2013. május 25., szombat
Orbán

Infobox

Támogató:
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
(1077 Budapest, 
Wesselényi u. 20-22.)
www.nfu.hu
 
Közreműködő szervezet:
Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.
4028 Debrecen, Simonyi út 14.
www.eszakalfold.hu
 
Kedvezményezett:
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
4024 Debrecen, Piac u. 20.
www.debrecen.hu
 
Városfejlesztő társaság:
Euro-Régió Ház 
Közhasznú Nonprofit Kft.
4025 Debrecen, Piac u. 79.
www.euroregiohaz.hu
 
A projekttel kapcsolatban itt kérhető részletesebb tájékoztatás:
 
Tel.:     (52) 521-480
Fax:     (52) 521-481
E-mail: varosrehab@euroregio.hu
 

A projekt adatai

 
Támogatási program:
Észak-alföldi Operatív Program 
A megyei jogú városok városrehabilitációs témájú kiemelt projektjavaslataihoz
 
Azonosító szám:
ÉAOP-5.1.1/B-2009-0002
 
A projekt címe:
Debrecen Belváros funkcióbővítő városrehabilitációja
 
A projekt kezdete:
2009. augusztus 31.
 
A projekt tervezett befejezése:
2011. december 31.
 
A projekt összköltsége:
1.914.550.000 Ft.
 
A támogatás összege, mértéke:
Az összköltség 76%-a,
1.455.363.595 Ft.