Debrecen.hu

Nyelvválasztás Bitte wählen Sie eine Sprache Please select a language magyar Deutsch english

Általános földrajzi jellemzők

2.1 A város természeti földrajzi jellegzetességei

A természetföldrajzi adottságokat figyelembe véve Debrecen (részben az alföldi városokra jellemző nagy területi kiterjedése miatt) három tájföldrajzi kistáj találkozáspontjában fekszik. Tájföldrajzilag „hivatalosan” ugyan a Dél-Nyírséghez szokták sorolni a nagyvárost, de határai a Hajdúhát és a Dél-Hajdúság területeit is érintik. A meglehetősen sajátos földrajzi fekvés eredőjeként itt keverednek egymással a három kistáj természeti adottságai, miközben a város és szűkebb környezete amúgy is átmenetet jelent a hűvösebb, csapadékosabb Nyírség és a melegebb, szárazabb Közép-Tisza-vidék, illetve a Hortobágy között.

A város területének nagyobbik keleti része, egészen a Tócó völgyéig a Dél-Nyírséghez tartozik. Ez a kistáj szélhordta homokkal fedett hordalékkúp-síkság, amely a Debrecen környéki területeken meglehetősen ellaposodik, és általában vékony a futóhomok réteg. A szállítható homok kisebb mennyisége ellenére kialakultak jellegzetes szélbarázdák, garmadák, illetve a sámsoni határban és Kondoroson túl már a parabolabuckák különleges formái is megjelennek. A terület morfológiájára jellemző, hogy horizontálisan észak-északkeleti, illetve dél-délnyugati csapású völgyekkel tagolt. Ezek főként egykori medermaradványok, amelyek vizenyős, mocsaras jellegük miatt korábban akadályozták a kelet-nyugati irányú közlekedést. A dél-nyírségi területrész felszíne dél-délnyugati irányban lejt, s ezért, valamint a szomszédos kistájak lejtési irányai miatt Debrecen környezetéhez képest egy mélyedésben fekszik.

A város délnyugati része már inkább a Hajdúhát kistájhoz sorolható, amely lösszel, lösziszappal fedett egykori hordalékkúp-síkság. A Hajdúhát Debrecenhez is tartozó déli részén a lösszel fedett felszínt pleisztocén végén és holocén elején képződött eróziós-deróziós völgyek (ezek közé tartozik a Tócó-völgy is) tagolják, amelyek futásiránya nyugati, illetve déli. A Hajdúhát területébe benyomuló völgyek miatt, minden látszat ellenére a felszín nem olyan egyhangú, mint amilyennek első pillantásra tűnik. A völgyekben ugyan csak a csapadékosabb időszakokban fordul elő jelentősebb mennyiségű víz, ennek ellenére a Tócó mellett már a bronzkor embere is megfelelő életfeltételeket talált. A Hajdúhát Debrecentől észak-nyugati irányban, vagyis Józsa felé húzódó területén alföldi viszonylatban jelentősen emelkedik a felszín, és a Csegei-halomnál 165,7 m tengerszint feletti magasságot ér el. A város déli része már a Dél-Hajdúság kistáj területét is érinti, amely löszös iszappal fedett, ármentes, enyhén hullámos, gyengén szabdalt hordalékkúp-síkság. Változatosságot itt a város környékén látható kunhalmok, löszös homokkal fedett homokbuckák, folyóhátak és a feltöltődés különböző stádiumában lévő egykori folyómedrek jelentenek.

Jóllehet közigazgatásilag a Hortobágy ma már nem tartozik Debrecenhez, ám ez a hatalmas síkság ma is Debrecen közvetlen környezetét alkotja, arról nem is szólva, hogy hosszú évszázadokon fontos szerepet játszott a város gazdasági életében, s ma is sok szállal kapcsolódik hozzá. A Hortobágy felszínalaktani szempontból az Alföld legegyhangúbb asztallap¬ simaságú területe. A Tisza szabályozása előtt a Hortobágy a folyó árterületéhez tartozott, ahol hatalmas ingoványos területek alakulhattak ki. A folyószabályozás, a terület kiszárítása eredményeképpen alakult ki ez a jelenleg már másodlagosan szikes terület.
A város éghajlatára jellemző, hogy a szomszédos tájak éghajlati jellegzetességei is itt találkoznak, keverednek: a mérsékelten hűvös és mérsékelten meleg öv határán elhelyezkedve mérsékelten száraznak mondható, vagyis inkább vízhiányos a terület. A napsütéses órák száma évente átlagosan valamivel több, mint 2000 órára tehető, az évi középhőmérséklet 10 C° közelében alakul. Az évi abszolút hőmérsékleti maximumok átlaga 33,7-34,0 C°, a minimumoké Debrecen környékén -16,7 C° körüli, ami magasabb, mint a Nyírség keletebbi területein. Az évi csapadékösszeg az éghajlati adottságoknak megfelelően mintegy 560-590 mm. Az uralkodó szélirány az északkeleti, az átlagos szélsebesség pedig kevéssel 3 m/s alatti.

A vízrajzi viszonyokat tekintve elmondható, hogy a szegényes felszíni vízkészlettel szemben különböző célokra hasznosítható felszín alatti vizekben igen gazdag a terület. A Tócóhoz hasonló, alacsony vízhozamú vízfolyás több is található a környéken, amelyek a Berettyóhoz, illetve a Hortobágyhoz futnak le, részben pedig dél felé tartanak. Az alacsony vízhozam és a nagy környezeti terheltség következtében vízminőségük meglehetősen rossz.
Ennek éppen az ellenkezője mondható el a felszín alatti vízkészletről, amelynek igen jelentős a szerepe a lakosság ivóvízellátásában. A felduzzadt népességszám miatt jellemző fokozott felhasználásnak azonban káros következményei is vannak: ilyen pl. a fák csúcsszáradása, amely jelenség a Nagyerdőn is gyakran észlelhető. A város területén több fúrásból kitermelt 70 C° feletti, nátrium-kloridos gyógyvizet a fürdők hasznosítják pihenési és balneológiai célokra egyaránt.
A területet homoktalajok uralják, a löszös felszíneken kis kiterjedésben réti, mélyben sós réti csernozjom talajok, sztyeppesedő réti szolonyecek, illetve alföldi mészlepedékes csernozjom képződtek. A növényzetre jellemző, hogy a futóhomokon homokpusztarét található gyérfüvű legelőkkel, részben telepített akácos erdőkkel, az őshonos homoki tölgyesek csekély maradványai pedig ma már csak szigetszerűen fordulnak elő. A Nyírségre jellemző tölgyerdők valamikor a történelmi városmagig terjedtek. Ezt bizonyítja, hogy a városmag keleti szegélyén még három évtizeddel ezelőtt is több helyen lehetett látni az erdőtakaró alatt képződött kovárványos barna erdőtalajt. Mivel általában véve száraz és vízhiányos a terület, a természetes vegetációban a kevésbé vízigényes növénykultúrák a jellemzők, de helyenként a pusztai cserjések és tatárjuharos-¬tölgyes foltok is előfordultak felszínén. A Debrecen környéki laposok réti talaját nyáras-füzes ártéri liget- és láperdők, réteknek-legelőknek használt rétlápok hasznosítják. 

A Debrecen környéki területek semmiféle ásványi nyersanyaggal nem rendelkeznek, és ez a tény a város képére is rányomta bélyegét, hiszen nem állt rendelkezésre elérhető közelségben megfelelő építőkő. Ezért a jellemző építőanyag nagyon sokáig a tölgyfa, lösz, nád és a szalma, tehát a település környezetében megtalálható anyagok voltak.
Alföldi nagyvárosi jellege ellenére Debrecenben az erdő magas, 30%-os területi részesedési aránya igen jelentős, ami biztosítja az egészségesebb városi klímát, a rekreációs lehetőségeket (Nagyerdő, Erdőspuszták), illetőleg részben a hagyományos faipar nyersanyagbázisát is. A város évszázadokon keresztül tudatosan bővítette erdőbirtokait, amíg elérte a mai mintegy 15 000 hektáros összterületet. A város keleti határrészén, az Erdőspuszták területén az átlagosnál jóval magasabb, közel 50%-os az erdők részaránya. Nyugaton és keleten a kerteken túl egy 3 km-es összefüggő erdősáv húzódik. A legfontosabb erdőtestek a Monostori-erdő, Nagyerdő, az Apafai-erdő, illetve Dombostanya-, Nagycsere-, Haláp-, és a Bánk környéki erdők, valamint a Paci-erdő.

A magyar természetvédelem történetének egyik fontos eseménye is Debrecenhez kötődik, 1939-ben itt történt meg ugyanis elsőként az országban egy erdő, ez esetben a Nagyerdő egy részének természetvédelmi oltalom alá való helyezése. Az utóbbi évtizedekben a város környéki erdőkben a termelési funkciók helyett egyre inkább a környezetvédelmi és rekreációs funkciók kerültek előtérbe.

Debrecen keleti-délkeleti részén évszázadokkal ezelőtt alakult ki az az erdőkkel, legelőkkel, szántóföldekkel tarkított táj, amelyet Debreceni Erdőspusztáknak neveznek. Ezeken az erdős tájakon a középkorban még falvak húzódtak meg, de a tatárjárás és a törökdúlás eltüntette őket, és a terület Debrecen tulajdonává vált. A terület nagy részét a múlt század közepéig még kocsányos tölgyből álló erdő borította, a mélyebb fekvésű, vizenyősebb térszíneken pedig a nyír, a fűz, a nyár, a kőris és az éger telepedtek meg. A vízrendezések után a tájidegen akác szinte uralkodó fajjá vált, és napjainkban a szintén tájidegen nemes nyár, erdei- és fekete fenyő is hozzátartozik az Erdőspuszták arculatához.

A sok pusztulás ellenére a változatos növénytársulások még őriznek számottevő természetes értékeket. A terület jelentős botanikai értéke a Bánk, Pac, Mikepércs felöli részén még szórványosan előforduló, fokozottan védett egyhajúvirág, és a Bánkon és Halápon fellelhető, szintén fokozottan védett magyar nőszirom. A gazdag növényvilág változatos állatvilág életfeltételeit teremtette meg, képviselői közül külön ki kell emelni az igen ritka rágcsálót, a földikutyát, amely a Vekeri-tótól délre fordul elő.

2.2 Debrecen helye az országos és regionális térszerkezetben és településhierarchiában

Debrecen – noha földrajzi energiái meglehetősen szerénynek tekinthetők – évszázadok óta tölt be regionális szerepkört, és egy egész országrész (az Észak-Tiszántúl) településhálózatának a központja volt és maradt. Természeti erőforrások hiányában Debrecen helyzeti energiáinak tágabb körét az jelentette, hogy az árterektől elzárt szigetszerű fekvésű Nyírség nyugati pereme és a Hajdúhát - az Alföld ármentesítése előtti vízrajzi viszonyok között - a híd szerepét töltötte be Erdély és a Felvidék között. Minden olyan forgalom, amely északról, vagyis a Felvidék vagy Lengyelország felől, vagy akár nyugatról is, de a széles tiszai árterek kikerülésével az Alföld északi pereme felől igyekezett megközelíteni Erdélyt, szükségképpen érintette Debrecent. A város kereskedői és iparosai ki is használták az átmenő kereskedelem előnyeit. Az ily módon kedvezővé váló forgalmi helyzetet azért nem szabad túlbecsülni, mert az ármentesítések előtti sajátos vízrajzi viszonyok lényegében inkább gátolták a közvetlen nyugati irányú forgalmat.

A nagyváros jelenleg 200 ezer főt meghaladó lakosságával az ország második legnépesebb városa, amely saját megyéje népességének is közel a 40 százalékát tömöríti. A megyei jogú város nemcsak Hajdú-Bihar megye, hanem az Észak-alföldi, és egyszersmind a tágabb régió gazdasági, oktatási, tudományos és kulturális, makroregionális szerepkörrel bíró központja, egyike az ország tényleges, teljes körű regionális központjainak.

Debrecen az Alföld legnagyobb városodási arányt mutató térségének, a Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza „urbanizációs tengelynek” az egyik meghatározó eleme. Az Észak-alföldi régió térszerkezetét alapvetően meghatározó szerepe van Debrecennek és Nyíregyházának, mint a városhálózat csomópontjainak és az általuk meghatározott fejlesztési innovációs tengelynek (Innohíd). A város intenzív kapcsolatrendszerét jelzi, hogy itt vezet keresztül a Budapesttől Nyíregyházán át Záhonyig vezető, illetőleg a belőle Püspökladánynál Nagyvárad irányába elágazó országos térszerkezeti vonal. Regionális szerepkörének fontosságát mutatja az is, hogy itt kapcsolódnak össze a Tiszaújváros-Miskolc, a Tiszafüred-Eger, a Békéscsaba¬-Szeged, valamint a Nyírbátor-Mátészalka felé vezető, regionális térszerkezeti vonalakként funkcionáló közlekedési folyosók. A vasútvonalak észak és északkelet felé Nyíregyháza-Záhony, Nyírbátor-Mátészalka, Vámospércs-Nyírábrány, délkelet és dél felé Sáránd¬-Létavértes, illetve Sáránd-Nagykereki, nyugat és északnyugat felé pedig Hajdúszoboszló¬-Püspökladány, Tiszafüred-Füzesabony, illetve Hajdúböszörmény-Tiszavasvári felé futnak. Összességében tehát nemcsak országos, hanem nemzetközi jelentőségű út- és vasútvonalak is keresztül vezetnek a városon Románia, Ukrajna és Szlovákia irányába.

A sokoldalú fejlődés nyomán kialakult debreceni településegyüttes magját a nagyváros belterülete adja, amelyet szinte szabályos körkörös alakzatban, mintegy legbelső gyűrűként öleli körül a jórészt Debrecen közigazgatási határain belül elterülő, ún. kertvárosi-szuburbanizációs övezet. A Debrecenhez tartozó külterületi településmagok, illetve településrészek (Józsa, Nagymacs, Kismacs, Ondód, Szepes, Bánk, Nagycsere, Haláp, Pallag, Dombostanya stb.) jogi önállóság nélkül is, kvázi agglomerációs gyűrűt alkotva a külterületi-városodási (alvóvárosi) szuburbanizációs folyamatok színterei. A szuburbanizációs övezetet követi a belső agglomerációs zóna (Nagyhegyes, Ebes, Hajdúszovát, Mikepércs, Sáránd, Hajdúbagos, Hosszúpályi, Monostorpályi, Újléta, Nyírmártonfalva, Hajdúsámson és Bocskaikert), illetőleg a mind karakteresebben formálódó külső bolygóvárosi településgyűrű (Hajdúböszörmény, Balmazújváros, Hajdúszoboszló, Derecske, Létavértes, Hajdúhadház, Téglás és Nyíradony) - potenciálisan pedig Hajdúsámson és Vámospércs. Az elmúlt 15 évben Debrecenben is felgyorsultak a szuburbanizációs folyamatok. Az elmúlt tíz évben Debrecen agglomerációs zónájában 6,2%-kal növekedett a lakosságszám, mindössze három Debrecentől távol eső településen (Balmazújváros, Nyírmártonfalva, Újléta) volt tapasztalható népességcsökkenés az 1994. és 2004. évi adatokat összehasonlítva. A legjelentősebb növekedést a város közvetlen szomszédságában elhelyezkedő települések érték el (Bocskaikert: +122,7%, Hajdúsámson: +34,8%, Mikepércs: +15,9%), amelyek közül abszolút értékben  kiemelkedik Hajdúsámson, ami időközben a városi rangot is elnyerte (2. táblázat).

2.3 Debrecen nemzetközi szerepe és kapcsolatai

Debrecen vezető szerepet tölt be az Észak-alföldi régió városai között a nemzetközi kapcsolatokat illetően, amit megalapoz a régióban egyedülálló sokoldalúsága. Az egyes funkciókra lebontva vizsgálva a nemzetközi szerepkörét azonban már nem ilyen egyértelmű a város fölénye, sőt egyes esetekben leszorul a vezető helyről (pl. Hajdúszoboszló az idegenforgalomban), különösen ha fajlagos mutatókat vizsgálunk. A debreceni városvezetés számára kiemelten nagy jelentőségű, hogy a város minden szempontból megfeleljen az uniós régióközpontok kritériumainak, ami együtt kell, hogy járjon a nemzetközi kapcsolatrendszer kiszélesedésével és megerősödésével. A debreceni önkormányzat tudatos és tervszerű külpolitikával keleti és nyugati kapcsolatait egyaránt erősítette az elmúlt években és erősíteni szeretné az elkövetkezendő években.

Az Európai Unió keleti kibővülésével Debrecen az Unió keleti határvidékének egyik legnagyobb városaként, annak társadalmi-gazdasági és politikai kultúráját reprezentáló hídfőállásként funkcionál Románia belépéséig. A kapuszerep felvállalása a város külpolitikájában elsősorban a szomszédos ország határ menti területeivel való kapcsolattartást erősítette meg. A régióközponttá válás mind politikai, mind gazdasági területen megköveteli, hogy a városban olyan jelentős fejlesztések, beruházások történjenek, amelyek biztosítják a szerepkör betöltéséhez szükséges feltételeket. Ennek szellemében került meghirdetésre az ún. Főnix-terv, amely a legnagyobb szabású fejlesztési feladatokat foglalja magában, olyanokat, amelyek többségét Debrecen cselekvési terve is megfogalmazott a 2004–2006 közötti tervezési periódusra vonatkozóan. A tervdokumentum a maga nemében egyedülálló, mert információnk szerint az országban egyetlen más város sem készített azt megelőzően az Európai Uniós tagság első három évére vonatkozó helyi fejlesztési programot.
Debrecen nemzetközi ismertségét az évtizedes tapasztalatok alapján nagymértékben javítják a világ szinte minden tájára kiterjedő testvérvárosi kapcsolatok, amelyek nagyon széles nemzetközi kapcsolatrendszer alapjait teremtették meg. Az együttműködések zöme ráadásul messze túlnyúlik a protokolláris szinten, és konkrét kulturális, oktatási, idegenforgalmi, sőt gazdasági eredményeket hoz magával. A testvérvárosi kapcsolatok kiépítése már az 1950-es évek végén megkezdődött: a lengyelországi Lublinnal 1957-ben kötötték meg az azóta is élő kulturális, művészeti, környezetvédelmi és vízügyi területre kiterjedő megállapodást. Ugyancsak évtizedes távlatokra nyúlnak vissza a Nagyváradhoz fűződő szerződéses kapcsolatok, ám a két város közelsége és több ponton szorosan összekapcsolódó történelmi múltja jóval intenzívebb együttműködést feltételez és tesz lehetővé. A korábban inkább csak formális kapcsolatokat a két ország euroatlatlanti integrációjának előrehaladásával egyre inkább sikerül konkrét tartalommal megtölteni. A folyamatosan bővülő regionális kapcsolatok (Hajdú-Bihar – Bihor Eurorégió) és közös pályázatok mellett már konkrét gazdasági típusú együttműködésre is sor került: az új, nagyváradi regionális szemétlerakót a KEVIÉP alakítja ki és üzemelteti a jövőben. A kulturális és ifjúsági kapcsolatok elmélyítését célozza az egy éves időtartamra tervezett Nagyvárad-Debrecen Kulturális Híd elnevezésű projekt, amelyhez a színházak és a felsőoktatási intézmények hagyományosan jó kapcsolata is hozzájárul. A nagyváradihoz hasonlóan régre visszatekintő (a 70-es évek elején induló) kapcsolatok fűzik Debrecent a litvániai Klaipedához, a bulgáriai Sumenhez és a finn Jyväskylähez, azonban míg előző kettő esetében gyakorlatilag protokolláris szinten megrekedt az együttműködés, addig ezeken túlmenően a finn testvérváros felsőoktatási intézményei és a Debreceni Egyetem között a mai napig tartós és eredményes oktatási kapcsolatok (csereutak, nyelvoktatás stb.) alakultak ki. Szintén az egyetemi kapcsolatok dominálnak a németországi Paderbornnal 1994-től kezdődően fenntartott együttműködésekben, amelyek jelenleg főként a matematika oktatása terén gyümölcsözőek. Az elmúlt években- évtizedekben még számosszorosabb-lazább testvérvárosi kapcsolatot alakított ki a város: a portugáliai Setubal, az olaszországi Cattolica, a taiwani Tajtung, az izraeli RishonLeZion, és az USA-beli New Brunswick vált együttműködő partnerré. A kapcsolatfelvétel részben tervezett, hivatalos úton történt meg, érdekességként azonban kiemelhető Setubal és Tajtung esete: előbbinél egy rokoni kapcsolat alapozta meg előbb a tűzoltóságok, majd a politikusok és művészek között létrejövő együttműködéseket, míg a távol-keletiek maguk keresték meg Debrecent, és a hosszas engedélyeztetési procedúra sem tántorította el őket a fokozatosan bővülő, bár még kezdeti stádiumban tartó kapcsolatok kiépítésétől. A fentebbiekből kiderül, hogy a hajdúsági megyeszékhely közvetlen szomszédságában és a világ távoli területein egyaránt működőképes és valamennyi fél számára előnyös nemzetközi kapcsolatokat tudott kiépíteni az elmúlt évtizedekben. A városvezetés azonban nem elégedett meg az elért eredményekkel, és a regionális központi szerepkör erősítése, illetőleg a „Kálvinista Róma” nemzetközi ismertségének és elismertségének javítása érdekében továbbra is kiemelt prioritást élvez a határon átívelő kapcsolatok bővítése. Ennek a törekvésnek a jegyében vált Debrecen 13. testvérvárosává Szentpétervár 2003. novemberben, és a jelek azt mutatják, hogy a babonás szám ellenére nem kell balszerencsétől tartaniuk a partnereknek. Már a kapcsolatfelvétel időpontjában megrendeztek egy, Debrecen és a régió kulturális és gasztronómiai értékeit bemutató kiállítást a Néva-parti nagyvárosban, majd a magyar mezőgazdasági-élelmiszeripari cégek számára biztosítottak bemutatkozási lehetőséget a Peterfood nemzetközi vásáron. Mindez elősegítheti az egykori gazdasági kapcsolatok újbóli felélesztését, és ez az egyre nyitottabb keleti piac hatalmas lehetőségeket rejt a magyarországi vállalkozók számára. Természetesen az oktatási, kulturális és művészeti kapcsolatokra is nagy hangsúlyt kívánnak fektetni, tervezik például, hogy az Ermitázs gyűjteményéből szerveznek kiállítást a Déri Múzeumban.

A Hajdú-Bihar megyével közvetlenül határos romániai Bihor megyével és Nagyváraddal való kapcsolattartás erősítése 1999 után kiemelt prioritásként meg, amelyet hivatalosan is megerősített 2002. október 11-én a két megyei önkormányzat és a két megyeszékhely önkormányzata részvételével létrehozott Hajdú-Bihar–Bihor Eurorégió alapító okiratának aláírása. Ezáltal rendszeres munkakapcsolat jött létre Nagyvárad és Bihor megye szakértőivel és vezetőivel. Az Eurorégió fő célkitűzései között a jószomszédi kapcsolatok kialakításának elősegítése, a társadalmi-gazdasági, kulturális, oktatási, egészségügyi, ökológiai és idegenforgalmi együttműködés erősítése, lakossági kapcsolatok és a szakemberkapcsolatok elősegítése, más nemzetközi szervezetekkel való együttműködés, Európai Uniós fejlesztési források megszerzése, közös programok kidolgozása, információcsere és Románia EU-csatlakozásának segítése szerepel. A Hajdú-Bihar–Bihor Eurorégió keretei között való együttműködés hatékonyabbá tétele érdekében az önkormányzat a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával és a Cívis Ház Rt.-vel közösen munkaszervezet hozott létre 1999 márciusában. Az Euro-Régió Ház Kht. az alapítók érdekeivel összhangban gazdaságszervezési tevékenységet és marketing munkát végez.
Debrecen Megyei Jogú Város vezetése az államhatárokon átnyúló regionális kulturális együttműködések erősítése érdekében 2005. június 17-én életre hívta a Városok, falvak szövetségét, a Kollégium szűken vett partikula-rendszere által létrehozott egykori szellemi egység alapjain. A szövetség kiemelt célja, hogy a régió közös fejlődése érdekében az egyszer már kialakult kapcsolódásokat újra felépítse, a meglévőket dinamizálja. Az interregionális kulturális egyesületben a romániai, ukrajnai, szlovákiai és magyarországi települési önkormányzatok mellett részt vesznek a régió településein működő egyházai, kulturális és civil közösségek egyaránt, keretet biztosítva egymás kulturális értékeinek megismeréséhez. 

Az Európai Unió ismeri a kulturális régió fogalmát, bár ilyenre jelenleg kevés példát találunk. Az ilyen szerveződések számára adott a lehetőség, hogy a nemzeti kormányok hozzájárulása nélkül is pályázhassanak közösségi alapokhoz, ami meggyorsíthatja a forrásszerzést és az együttműködő partnerek saját prioritásainak megvalósulásához jobb feltételeket biztosít. Az együttműködés – amelynek Debrecen lenne a „kovásza” – legfőbb célja az, hogy ez a vidék végre újra prosperáló legyen, túllépve a számunkra rosszul alakult történelem sérelmein.

A nemzetközi kapcsolatok egyik sajátos formáját jelenti a Debreceni Egyetem igen széleskörű kapcsolatrendszere, mivel autonóm intézményként nem kapcsolódik ugyan közvetlenül a városhoz, azonban jelentős hatást gyakorol Debrecen mindennapjaira ebben a tekintetben is. Az egyetem 11 nemzetközi szervezet munkájában vállal aktív szerepet, s 29 partnerintézménnyel van egyetemi szintű, nemzetközi szerződésben rögzített kapcsolata. A bilaterális szerződések közül 18-at európai, 11-et pedig tengerentúli partnerintézménnyel kötöttek meg, legfontosabb területekként az oktatói és hallgatói mobilitást elősegítő, illetőleg a kutatási együttműködéseket megjelölve. A Debreceni Egyetem földrajzi helyzetéből adódóan – a román és ukrán határhoz közel helyezkedik el – szoros együttműködés alakult ki az erdélyi és ukrán magyar egyetemekkel, de vonzáskörzete más határ menti országokra is kiterjed, elsősorban a határon túli magyarsággal való kapcsolattartás jegyében. 

Más típusú, ám jelentőségét tekintve korántsem elhanyagolható az a fajta igen széles nemzetközi kapcsolatrendszer, amely a Debrecenbe tanulási szándékkal érkező külföldi állampolgárok révén alakult ki. A Debreceni Egyetem elsősorban a Kárpát-medence Magyarországtól K-re, ÉK-re fekvő térségeire fejt ki jelentős vonzást, vagyis a Partiumra, Erdélyre, Kárpátaljára és a Szlovákia keleti részén fekvő településekre.

A 2004/2005-ös tanévben 1 196 külföldi hallgató vett részt valamilyen szintű képzésben, ezen belül 692 fő az európai származású hallgatók száma. A féléves részképzésben résztvevők száma nem érte el a félszázat (45 fő), míg bilaterális szerződések alapján négy hallgató tanult rövidebb ideig Debrecenben. A nem európai országból érkező, valamilyen alapképzésben résztvevő külföldiek száma 424 fő, akiknek 99%-a a Debreceni Egyetem Orvostudományi Centrumában tanult. Korábban az Amerikai Egyesült Államokból érkeztek a legtöbben, majd Norvégia vette át a vezető szerepet, a legutóbbi években pedig Izrael és Irán részaránya emelkedett meg (3. és 4. táblázat).

A földrajzi közelségből adódóan elsősorban a Romániában és Ukrajnában élő hallgatók választják tanulmányuk színhelyéül a Debreceni Egyetemet. Ennek a két országnak az állampolgárai emelkedő számban jönnek ide tanulni, bár a Románi¬ából érkezők növekedési üteme némileg megtorpant. A Szlovákiából származó hallgatók száma 2001 után csökkent ugyan, de az elmúlt három évben nem ta¬pasztalható változás. Az egyes karok közül már hosszú évekre visszamenően a Bölcsészettudományi és Természettudományi az, amely a legtöbb határon túli magyar hallgatót képzi.
A határon túli hallgatók fogadása mellett a felsőoktatási intézmények egyre nagyobb számban kötnek kihelyezett képzések indítását célzó hosszú távú együttműködési megállapodásokat. Az ilyen típusú képzések legnagyobb előnye az, hogy így a közvetlen, sőt akár a távolabbi határrégiók fejlő¬dése szempontjából elengedhetetlen humánerőforrások a szomszédos országok magyarok lakta térségeiben, helyben képződnek, ezáltal az elvándorlás üteme hatékonyan mérsékelhető.

2014. november 26., szerda
Virág