Módosították az érintett felek a debreceni 2-es villamos pályájának és kiegészítő létesítményeinek kivitelezésére vonatkozó szerződést. Amennyiben a 2012. december 21-én született megállapodás az ellenőrző szervezettől is megkapja a szükséges engedélyt, reálissá válik annak esélye, hogy a vonali infrastruktúra kiépítése 2013. december 20-ig befejeződik.
Jelentős mértékben – két új járattal – bővült a debreceni repülőtér kínálata 2012. december 15-16-tól. Londonba eddig is hetente háromszor, mostantól Eindhovenbe kétszer, Milánóba szintén kétszer indulnak gépek.
Első alkalommal landolt a debreceni repülőtér kifutóján a Wizz Air légitársaságnak a hollandiai Eindhovenből érkezett járata 2012. december 15-én, szombaton délelőtt..jpg)
A debreceni Farmer Expo mezőgazdasági-kertészeti és élelmiszeripari szakkiállításon a 21. alkalommal várják az érdeklődőket 2012. augusztus 17. és 20. között – 15.000 négyzetméteres területen, mintegy 300 kiállító részvételével.
Az IT Services Hungary (ITSH) Kft. öt évvel ezelőtt nyitotta meg debreceni telephelyét 14 munkatárssal. Jelenleg 1200-an dolgoznak a Tudásparkban, s informatikai szolgáltatásokat nyújtanak a cég nemzetközi ügyfeleinek.
Közös vállalatot alapított az Egyesült Arab Emírséghez tartozó WDubai Holding és a debreceni Határ úti ipari parkot üzemetető Xanga cégcsoport. Az együttműködés célja az arab-magyar gazdasági kapcsolatok koordinálása. Ehhez inkubátorház épül a parkban, amelynek 2012. március 23-án tartották a bokrétaavató ünnepségét.
Együttműködés révén a kínai Belső-Mogólia Tartomány cégei települhetnek Debrecenbe, emellett élénkülhetnek a kulturális kapcsolatok.
A debreceni onkormányzat megnyerte a Közbeszerzési Döntőbizottság által lefolytatott mindkét jogorvoslati eljárást.
„A Debrecen városi villamoshálózat fejlesztése (2-es vonal)” tárgyú beruházás keretében a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. Salétrom utcai járműtelepét is átalakítják.
Debrecenben jártak 2011. február 3-án a BT (a korábbi British Telecom) globális ügyfélkapcsolati menedzsmentjének tagjai, hogy tájékozódjanak az itt zajló munkáról, s hogy találkozzanak a város és az egyetem vezetőivel.