Nyelvválasztás Bitte wählen Sie eine Sprache Please select a language magyar Deutsch english

Az Árpád téri templom felújításáért

2017. január 18., szerda

Az Árpád téri református templom külső felújítása folytatásának támogatása a jótékonysági célja Debrecen idei – 2017. január 21-én rendezendő – városi báljának. Az eseményhez kapcsolódva január 18-án Barcsa Lajos alpolgármester – Veres János lelkész kalauzolásával – sajtónyilvános bejáráson vett részt a templomban.


Az alpolgármester az újságírók tájékoztatására a helyszínen elmondta: a város bálja idén nem először zajlik a jótékonyság jegyében. 2015-ben például gyermek-mentőorvosi kocsi 24 órás működésének lehetővé tétele volt a cél, míg 2016-ban a kárpátaljai Salánk község óvodájának bővítése érdekében adományozhattak a bálozók. A reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából most az a cél, hogy minél több adomány gyűljön össze az Árpád téri református templom külső felújításának folytatása érdekében.  Barcsa Lajos hozzátette: költségvetési lehetőségei függvényében az önkormányzat saját forrásból is igyekszik majd segíteni.

A templomot 1914. január 18-án szentelték fel. Mint azt Veres János, a templom lelkésze elmondta, a templom építését egy debreceni polgár és felesége – Vecsey Imre és Bruckner Karolina – e célra szánt hagyatéka, valamint Debrecen város felajánlása tette lehetővé. Gesztusértékű, hogy a remények szerint a jövőben szintén debreceni polgárok jóvoltából is folytatódhat a tetőzet, valamint a templomhajó külső felújítása. 2015 végére pályázati forrásból 43 millió forintot fordíthatott az egyház a templom fő tornyának és két óratoronyának a felújítására. A külső munkálatokhoz a jelenlegi kalkulációk szerint további 100 millió, míg a templombelső rendbehozásához 60-70 millió forintra lenne szükség. Egyelőre – szintén pályázati pénzből – 8 millió forintot tudnak fordítani az orgona és közvetlen környezete felújítására, valamint tizenkét földszinti ablak cseréjére, de újabb pályázati forrásból is igyekeznek további támogatást szerezni. A folyamatosan gyarapodó gyülekezet önerőből is milliós értékű munkát végzett már a templom állapotának jobbítása érdekében: a gyülekezet férfi tagjai például minden hónapban egy szombatot elsősorban vakolatjavítási munkával töltenek.


Fotók: Miskolczi János

A békét biztosítják

A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandárjának katonái folytatják béketámogató feladatukat Koszovóban. A NATO-parancsnokság alatt működő magyar KFOR (Kosovo Force) kontingens 16. váltásának kibocsátó ünnepségét 2017. január 27-én rendezték a debreceni Kossuth téren.

Részletek

Díjazta legjobbjait a sportiskola

A legjobb egyéni sportolókat, a csapatsportágakban kiemelkedően teljesítő tehetségeket, valamint kiváló edzőiket méltatták a DSC-SI gáláján 2017. január 26-án.

Részletek

2017. januári közgyűlés

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2017. január 26-án tartotta soron következő rendes ülését. Az ülés kezdetén a jelenlévők egy perces csenddel emlékeztek Danku Attilára, a Fidesz-KDNP frakció tagjára – aki január 14-én hunyt el –, valamint a veronai buszbaleset áldozataira.

Részletek

95 esztendős lett

A debreceni Szabó Zsigmondné 2017. január 22-én 95 éves lett. Ebből az alkalomból január 25-én otthonában köszöntötte őt Hernádi Zoltán önkormányzati képviselő, valamint Siposné Hüse Judit, a polgármesteri hivatal szociális osztályának munkatársa.

Részletek

Lakossági tájékoztatás, 2017. január 24.

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatja Debrecen város lakosságát, hogy a szálló por (PM10) légköri koncentrációjának 24 órás átlagértéke 2017.01.23-án egyik mérőállomáson sem haladta meg a riasztási küszöbértéket (100 μg/m3). Két mérőállomáson meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket (75 μg/m3). Az önkormányzat a szmogriadó riasztási fokozatát megszünteti és a tájékoztatási fokozatát rendeli el.

Részletek

2017. május 27., szombat
Hella