Nyelvválasztás Bitte wählen Sie eine Sprache Please select a language magyar Deutsch english

Újdonság a 2017-es Bocskai-emlékversenyen

2016. december 5., hétfő

Aláírták a hagyományos debreceni Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny 2017 februári megrendezésével kapcsolatos szerződést 2016. december 5-én a fővárosban.

Az aláírásra a város önkormányzata és a Magyar Ökölvívó Szakszövetség vezetői annak a sajtóeseménynek a keretében kerítettek sort, melyet a december 7. és 9. között Budapesten rendezendő férfi országos bajnokság alkalmából tartott a szakszövetség 2016. december 5-én a fővárosban. A szerződést Debrecen városa nevében Barcsa Lajos alpolgármester, míg a szakszövetség részéről Csötönyi Sándor elnök látta el kézjegyével.
A Bocskai  István Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny a kontinens legjelentősebb amatőr versenyévé nőtte ki magát az utóbbi tíz évben – hangzott el a tájékoztatón. Csúcsnevezés várható februárra, hiszen az Európa egyik legjobbjának számító debreceni versenyen 2017-ben újdonság lesz, hogy a férfiak küzdelmei mellett női versenyek is lesznek. – A három női olimpiai súlyban rendezünk versenyt, 51, 60 és 75 kilogrammban. Ezzel az is biztos, hogy újabb indulói csúcsot döntünk majd – jegyezte meg a debreceni tornával kapcsolatban Csötönyi Sándor, a szakszövetség elnöke.
Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere elmondta: nagy megtiszteltetés a városnak, hogy megszakítás nélkül immár a 61. évben is vendégül láthatják a kiválóságokat a legrangosabb európai amatőr tornán. Debrecen vállalta, hogy 2017. február 7. és 12. között vendégül látja a csapatokat, biztosítja a díjakat, a sportcsarnokot. – Kifejezetten jó kezdeményezés, hogy a rendezők nyitnak a nők felé is, annál is inkább, mert az idei női országos bajnokságon a debrecenieké volt a legsikeresebb klub. A várost már nem csak autópályán, de hat nyugat-európai országból közvetlen légi úton is el lehet érni. Szeretnek minket a külföldiek, mint ahogy a debreceni közönség is kedveli az ökölvívást. Jövőre is telt házakat várunk – mondta Barcsa Lajos.


   
Az információ forrása: www.mti.hu, www.boxing.hu

A békét biztosítják

A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandárjának katonái folytatják béketámogató feladatukat Koszovóban. A NATO-parancsnokság alatt működő magyar KFOR (Kosovo Force) kontingens 16. váltásának kibocsátó ünnepségét 2017. január 27-én rendezték a debreceni Kossuth téren.

Részletek

Díjazta legjobbjait a sportiskola

A legjobb egyéni sportolókat, a csapatsportágakban kiemelkedően teljesítő tehetségeket, valamint kiváló edzőiket méltatták a DSC-SI gáláján 2017. január 26-án.

Részletek

2017. januári közgyűlés

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2017. január 26-án tartotta soron következő rendes ülését. Az ülés kezdetén a jelenlévők egy perces csenddel emlékeztek Danku Attilára, a Fidesz-KDNP frakció tagjára – aki január 14-én hunyt el –, valamint a veronai buszbaleset áldozataira.

Részletek

95 esztendős lett

A debreceni Szabó Zsigmondné 2017. január 22-én 95 éves lett. Ebből az alkalomból január 25-én otthonában köszöntötte őt Hernádi Zoltán önkormányzati képviselő, valamint Siposné Hüse Judit, a polgármesteri hivatal szociális osztályának munkatársa.

Részletek

Lakossági tájékoztatás, 2017. január 24.

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatja Debrecen város lakosságát, hogy a szálló por (PM10) légköri koncentrációjának 24 órás átlagértéke 2017.01.23-án egyik mérőállomáson sem haladta meg a riasztási küszöbértéket (100 μg/m3). Két mérőállomáson meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket (75 μg/m3). Az önkormányzat a szmogriadó riasztási fokozatát megszünteti és a tájékoztatási fokozatát rendeli el.

Részletek

2017. május 26., péntek
Fülöp, Evelin