Nyelvválasztás Bitte wählen Sie eine Sprache Please select a language magyar Deutsch english

Charterjárat Moszkva és Debrecen között

2012. július 26., csütörtök

Rendszeres charter repülőjáratok közlekednek augusztustól Moszkva és Debrecen között.

A két város viszonylatában sem menetrend szerinti, sem charterjáratok nem közlekedtek azóta, hogy a debreceni repülőtéren elindult a polgári forgalom – közölte Meleghegyi Tamás József, az Airport Debrecen Kft. ügyvezetője csütörtökön az MTI-vel. Tájékoztatása szerint a Tatarstan légitársaság Boeing 737-400-as típusú, 150 férőhelyes repülőgéppel üzemelő járata kéthetente, eltérő napokon közlekedik majd a moszkvai Domogyedovo repülőtér és a cívisvárosi légikikötő között. Az első gép augusztus 9-én, 10.30 órakor landol Debrecenben.

A járatot üzemeltető orosz cég a magyar termálvíz gyógyító hatására alapozva szervez utakat Hajdúszoboszlóra. A célközönséget elsősorban beteg gyerekek és az őket kísérő szülők jelentik, de pihenni-, nyaralni vágyók is érkeznek majd – ismertette a részleteket az igazgató.

Meleghegyi Tamás József hozzátette: nem a moszkvai lesz az első járat, amely rendszeresen, a debreceni repülőtér szolgáltatásait igénybe véve szállít Hajdúszoboszlóra turistákat. A Germania légitársaság ugyanis április óta szintén kéthetente, csütörtökönként közlekedtet hasonló járatokat Berlin és Debrecen között.

Forrás: MTI

Legfrissebbek

Városrészi családi programok 2013

Hagyományaihoz híven 2013-ban is megszervezi a város 20 pontján a városrészi családi programokat május 18. és június 8. között a Debreceni Művelődési Központ.

Részletek

Lezárják a Petőfi tér egy részét

Az ütemtervnek megfelelően 2013. május 22-től elkezdődik a 2-es villamos pályaépítéshez kapcsolódóan a Petőfi tér (Nagyállomás épülete előtti) átépítése. A nyár végéig tartó munkálatok miatt változik a tér közlekedési rendje.

Részletek

Idén is osztanak virágokat

A hagyományoknak megfelelően a város egyéni önkormányzati képviselői idén is osztanak virágokat a debreceni lakosoknak. Ezek időpontjai folyamatosan kerülnek fel honlapunkra.

Részletek

Élelmiszersegély-osztás

Az EU Élelmiszersegély-programja keretében – az intervenciós készletek felhasználásával – 2013-ban is élelmiszersegély osztásra kerül sor az ország legrászorultabb lakói számára.

Részletek

Szúnyogirtás

Debrecen önkormányzata 2013-ban a szakértő által jelzett csípésszámok figyelembevételével megrendelte a légi úton történő szúnyogirást.

Részletek

2013. május 18., szombat
Erik, Alexandra