Nyelvválasztás Bitte wählen Sie eine Sprache Please select a language magyar Deutsch english

Itt az új buszmenetrend!

2009. június 10., szerda

A 2009. július 1-jétől érvényes debreceni helyi autóbusz-menetrend a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. internetes honlapján (www.dkv.hu) érhető el!


A menetrend szerinti debreceni helyi autóbusz-közlekedés üzemeltetője 2009. július 1-jétől a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. és az Inter Tan-Ker Zrt. által létrehozott Cívisbusz Konzorcium. A DKV Zrt. feladata a forgalomirányítási rendszer, valamint a helyi autóbusz-közlekedés üzemeltetetése, a konzorciumi partnernek pedig a járművek biztosítása és a járművek fenntartása.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a Debrecent és vonzáskörzetét is elérő gazdasági recesszió hatására az utazási igények és szokások átrendeződtek. Ezért a DKV folyamatosan felméréseket végez azokon a vonalakon, ahol csúcsidőszakban problémák jelentkezhetnek. A DKV az eddigi felmérések eredményei és a folyamatos utasszámlálások alapján állította össze Debrecen helyi autóbusz-közlekedésének új menetrendjét. Elkészítésénél az ésszerű, valamint az olyan utasorientált helyi tömegközlekedés kialakítására törekedtek, melynek alapja a kiszámíthatóság, azaz a járművek pontos érkezése az egyes megállókba.
Az utasok számára fontos tudnivaló, hogy az 1-es, 1Y-os, 2-es, 3-as, 4-es, 4Y-os, 5-ös, 7-es, 8-as és 9-es jelzésű autóbusz vonalak számozása 41-esre, 41Y-osra, 42-esre, 43-asra, 44-esre, 44Y-osra, 45-ösre, 47-esre, 48-asra és 49-esre változik, azaz a régi jelzések elé egy 4-es számjegy kerül. Továbbiakban az 1 és 9 közötti vonalszámokat a villamosok és a trolibuszok jelzésére használja a DKV.
Július 1-jétől a következők autóbuszvonalak menetrendjében nem történik változás: 16, 17F, 17Y, 33, 37.
A következő járatokat az utasszámlálási adatok alapján, valamint a járatok racionalizása miatt összevonták:

• A 23-as jelzésű járatot a 40-es jelzésű járattal, s ez a továbbiakban 23-as jelzéssel közlekedik.
• A 25-ös és a 25Y-os jelzésű járatokot a 27-es jelzésű járattal, s ezek a továbbiakban 25-ös és 25Y-os jelzéssel (a Miklós utcát nem érintve) közlekednek.
• A 28-as jelzésű vonalat a 34, 35, 35Y, 36A jelzésű józsai vonalakkal vonták össze.
• A 34-es és a 35Y-os jelzésű járatok hét végén is közlekednek a 34A és 35A jelzésű járatok helyett.

Így az utasok két városrészt a belvároson keresztül összekötő vonalon közvetlenül utazhatnak például Debrecen-Józsa és a Dobozi lakótelep, vagy a Tócóskert és a Veres Péter utca között. Ez a megoldás az átszállás nélküli utazás kényelme mellett gazdaságilag is kedvezőbb az utasnak, hiszen egy menetjeggyel megteheti az egész utat.

Az itt fel nem sorolt autóbuszvonalakat érintő módosítások megtalálhatók a DKV menetrendi tájékoztatójában (2009. június 17-től), továbbá az érdeklődők a www.dkv.hu internetes oldalon, az a DKV ügyfélszolgálati irodájákban (Malompark bevásárlóközpont, II. épület, Debrecen, Füredi út 27., tel./fax.: (52) 531-513, mobil: (30) 488-3040, e-mail: ugyfelszolgalat@dkv.hu), valamint a Petőfi téri és a Segner téri forgalom indító helyeken tájékozódhatnak.

A Hajdú Volán Zrt. és a DKV Zrt. által közösen kiadott, forgalomban lévő vonaljegyek a 2009. június 30-i üzemzárásig használhatóak fel utazásra. 2009. július 1-jétől kizárólag a DKV Zrt. által forgalomba hozott vonaljegyek érvényesek. A július 1-jétől nem érvényes vonaljegyek visszaválthatóak a közlekedési társaságok telephelyein: Hajdú Volán Zrt.  (4025 Debrecen, Szoboszlói út 4-6.), DKV Debreceni Közlekedési Zrt. (4025 Debrecen, Salétrom utca 3.)

* * *
2009. június 5-én és 6-án Budapesten rendezték meg az Országos Közösségi Közlekedési Járművezetők Forgalombiztonsági Vetélkedőjét. A debreceni DKV Zrt. csapata a villamos kategóriában első helyezést, trolibusz kategóriában pedig harmadik helyezést ért el. Az autóbuszos verseny gyakorlati részét a DKV Zrt. üzemeltetésében lévő új Volvo Alfa Cívis típusú autóbuszokkal bonyolították le.

Új üzemcsarnokot avattak

Új üzemcsarnokot adtak át a Debreceni Regionális és Innovációs Ipari parkban 2015. január 22-én. A fejlesztés 250-300 új munkahelyet hoz létre a városban.

Részletek

Folytatódhat a kiskörút építése

Az időjárástól függően hamarosan megkezdődhet a Debrecen Belváros funkcióbővítő városrehabilitációja – II. ütem elnevezésű projekt elemeként megvalósítani kívánt nyugati kiskörút második, Erzsébet és Arany János utca közötti szakaszának megépítése. A kivitelezési szerződést 2015. január 22-én írták alá a felek a Régi Városházán.

Részletek

8 millió forint gyűlt össze

Debrecen Város Bálján 8 millió forintos adomány gyűlt össze a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány számára, amely ezáltal be tudja vezetni a gyermek-mentőorvosi kocsi 24 órás működését.

Részletek

Tornatermet kaptak

Az Ifjúság utcai fogyatékosokat ellátó intézményben 2014 decemberében tánc- és tornatermet alakítottak ki. A régóta áhított teret 2015. január 20-án adták át az ellátottaknak.

Részletek

Bemutatkozás a Go-Regiontour kiállításon

A cívisváros a magyar nemzeti stand részeként vendégeskedett Brnoban a 2015. január 15–18. között megrendezett utazási vásáron.

Részletek

2015. január 25., vasárnap
Pál