Nyelvválasztás Bitte wählen Sie eine Sprache Please select a language magyar Deutsch english

Mentő-őrjárat

2010. január 21., csütörtök

A beteg gyerekek azonnali, sürgősségi ellátására korszerű mentőorvosi kocsit kapott az Észak-alföldi Mentőszervezet a Szent Márton Gyermekmentő Alapítványtól.

Az új járművel nagyobb eséllyel menthetők meg azok a gyerekek, akik súlyos betegek vagy balesetet szenvedtek és azonnali orvosi beavatkozást igényelnek. A Ford Ranger típusú terepjáró a legmostohább terepen is gond nélkül közlekedik, így gyakorlatilag az új egységet szinte bárhova riaszthatják. Az autóban egy sofőr és egy gyermekorvos teljesít szolgálatot, míg őket egy hagyományos mentőautó kíséri, mely a helyszíni ellátás után a kórházba szállítja a gyereket.
A mentőorvosi kocsi 2010. január 15-e óta napközben folyamatos készültségben van, s 8-tól 20 óráig bevethető. Az elmúlt néhány napban már mentési munkákat is végeztek vele.
A járőrautót a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány adományozta a debreceni központú Észak-alföldi Mentőszolgálatnak. A mentőegység vészhelyzet esetén innen indul majd útjára. A járműbe a legmodernebb orvosi eszközöket szerelték, ugyanis megtalálható benne két darab gyermekinkubátor, egy – külön a gyerekeknek kifejlesztett – defibrillátor készülék, infúziós pumpa, égési kötszer, speciális véna- és légút-stabilizáló műszer, továbbá EKG-monitort és számítógép vezérlésű lélegeztető gépet is elhelyeztek az autóban. Az új mentőegységre az alapítvány a felszereltséggel együtt 25 millió forintot költött, ebből 6 millió forintba került maga az autó.
Dr. Pápai György az Észak-Alföldi Regionális Mentőszervezet orvos-igazgatója, az autó ünnepélyes átadását megelőző sajtótájékoztatón 2010. január 21-én elmondta: a mentőorvosi kocsi állományba állításával sokat nyert a régió, ezentúl ugyanis jóval magasabb szinten és hatékonyabban tudják majd az azonnali segítségre szoruló gyerekeket ellátni. Hozzátette: folyamatosan bővítik a mentőegység személyzetét, ám már most túljelentkezés van a munkára, ezért alkalmassági vizsga után választják ki a legmegfelelőbb munkaerőt. Az azonban biztos, hogy az orvosok nagy részét a debreceni Gyermekklinika adja majd. Jelenleg mintegy nyolc-tíz fős személyzetben gondolkodnak, ám a későbbiekben ezt a létszámot akár harmincra is kibővíthetik.
Az elsősorban a gyermekekért működő sürgősségi mentőjárőrt először Budapesten állították forgalomba 11 évvel ezelőtt, majd a folyamatos korszerűsítés után, 2008-ban már Szolnokon is működött a szolgálat. Dr. Szűcs Andrea, a Szent Márton Alapítvány kuratóriumának elnöke kiemelte: Szolnokon nagy kérdés volt, hogy egyáltalán szükség van-e ilyen magas költségekkel járó mentőegységre, illetve lesz-e annyi orvos, amennyi szükséges a működtetéséhez. Eleinte a fővárosból érkeztek szakorvosok, majd őket folyamatosan felváltották a helyiek. Egy év alatt több mint 750 esethez szálltak ki a járőrök, akiket főként traumás esetekhez, koponyasérüléssel járó balesetekhez riasztottak.
László Endre Márton, az alapítvány létrehozója szerint fontos, hogy a civil szféra és az állami finanszírozású intézmények szoros kapcsolatot alakítsanak ki. Mint mondta, a fővárosban a szolgálat már jó ideje sikeresen működik, s most a cél, hogy az elmúlt években szerzett tapasztalatokat vidéki régiókban is kamatoztassák.  

Legfrissebbek

Épül a 2-es villamospálya

Megváltozik a forgalmi rend a Bolyai és Thomas Mann utcai csomópontban.

Részletek

Forgalomkorlátozások a belvárosban

Tájékoztatóa debreceni nyugati kiskörút által érintett közterületen várható építési munkákról a 2012. május 14. és  2012. május 19. közötti időszakban.

Részletek

Felújítják a Pallagi utat

Debrecen önkormányzata újabb sikeres pályázatot nyújtott be az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-alföldi Operatív Program keretében, s ennek eredményeként 2013 végére korszerűsíteni fogják a Pallagi utat.

Részletek

Szeretethíd Debrecenben

Szeretethíd címmel immár negyedik alkalommal rendezi meg a kárpát-medencei református önkéntes napokat a Magyar Református Szeretetszolgálat 2012. május 18-19-én. A programok közül több is zajlik majd Debrecenben.

Részletek

Tiszta udvar, rendes ház 2012

A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezik a Tiszta udvar, rendes ház akciót Debrecenben, amely az élhető környezet kialakítását és fenntartását célozza. Ebben az évben négy kategóriában lehet jelentkezni: családi ház, társasház, lépcsőház és intézmény.A nevezési lapok leadási határideje május 31.

Részletek

2012. május 17., csütörtök
Paszkál