Nyelvválasztás Bitte wählen Sie eine Sprache Please select a language magyar Deutsch english

Munkálatok a kiskörúton

2010. március 8., hétfő

Forgalomkorlátozásra lehet majd számítani a leendő nyugati kiskörút tervezett nyomvonalán.

A városépítési osztály tájékoztatja a lakosságot, hogy az újonnan épülő nyugati kiskörút nyomvonalán 2010. március 8-án lőszermentesítési és terület-előkészítési munkák kezdődnek.
Ennek érdekében március 8-án reggeltől lezárják a Hatvan és Bajcsy Zsilinszky utca, valamint a Simonffy és a Széchenyi utca közti szakaszt.  Felhívjuk azon gépkocsivezetők figyelmét, akik ezt a területet eddig parkolásra használták, hogy ezentúl itt NEM lehet parkolni.
A hónap második felétől, de legkésőbb március 25-étől lekerítik a Bajcsy Zsilinszky és a Simonffy utca, valamint a Széchenyi és az Arany János utca közötti szakaszokat is, tekintettel arra, hogy az is munkaterület lesz.
A teljes szakasz lezárása a lőszerkutatási munkákat követő régészeti vizsgálat után is folyamatos lesz a kivitelezés várható befejezéséig, azaz 2011. december 1-jéig.
A nyugati kiskörút nyomvonalát keresztező utcákon a közlekedés az útépítés megkezdéséig zavartalan lesz. A kivitelezés időtartama alatt későbbiekben várható forgalomkorlátozásokról megfelelő időben tájékoztatjuk a lakosságot.

Legfrisebbek

Bővülő közvilágítási rendszer

A napokban 28 új lámpaoszlopot állítanak fel a Csigekert utcán, ahol eddig az autóút mentén nem volt közvilágítás. A lámpatesteket 2-3 hét alatt üzemelik be.

Részletek

Helyi adózási határidő

A helyi iparűzési adóelőleg második felének befizetési határideje 2010. szeptember 15-én jár le. Az esedékes részt az önkormányzatok részére kell befizetni.

Részletek

Fontos a megelőzés

Cívis Egészségnapot tart 2010. szeptember 12-én, vasárnap az Egészségügyi Járóbeteg Központ és az önkormányzat. A Nagyerdei Stadionban a megelőzésre hívják fel a figyelmet a szakemberek.

Részletek

A városban járt a nemzeti erőforrás miniszter

Réthelyi Miklós, nemzeti erőforrás miniszter 2010. szeptember 5-én rövid látogatást tett Debrecenben, ahol megtekintette a város néhány kulturális intézményét.

Részletek

Köszönet a karnevál szervezőinek

A bocskaikerti Véndiófa Csárdában adott fogadáson mondott köszönetet a város a 41. Debreceni Virágkarnevál szervezési munkálataiban résztvevőknek 2010. szeptember 1-jén.

Részletek

2010. szeptember 9., csütörtök
Ádám