Debrecen.hu

>>Részletes program

Somogyi Béla Debrecen város alpolgármestere a témában tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: „Az idei, 13. Borkarnevál, úgy kulturális mint gasztronómiai tekintetben nem marad el az előzőektől. Ma már a magyar bor a világban – bár mennyiségét tekintve elenyésző – minőségi szempontból egyre figyelemreméltóbb. Örülünk ha ezzel a rendezvénnyel hozzá tudunk járulni a minőségi magyar borok népszerűsítéséhez. Az idei borkarneválnak is lesz kiemelt vendége, ahogy tavaly Cegléd volt, most a két város kulturális együttműködésének köszönhetően Kecskemét lesz.”

Magyarországnak mind geológiai, mind éghajlati szempontból páratlan adottságai vannak a borkészítéshez, ezért képes a magyar borászat egyszerre csúcsminőségű fehér és vörös borok előállítására. Sokan tartják úgy, hogy ilyen adottságok szőlőműveléshez és borkészítéshez Európában csak Magyarországon és Franciaországban találhatók meg egyszerre.

Ezeket a lehetőségeket – szerencsére mind a kormányzat, mind a borásztársadalom – felismerte és évről-évre a minőségi borok aránya egyre magasabb a teljes borkészlethez viszonyítva.

A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Hivatal (OIV) adatai szerint tavaly a világban 265 millió hl, az Európai Unióban 175 millió hl, Magyarországon kb. 3 millió hl bort készítettek. Látjuk, hogy az adatok alapján a magyar bortermelés globálisan elenyésző, de minőségét tekintve mégis kiemelkedő és egyre figyelemre méltóbb!

A nagy „bor országokban” mint például Franciaország, Olaszország, Spanyolország az átlagos borfogyasztás 60-70 liter/év/fő. Franciaországban fogyasztották a legtöbb bort, 29.9 millió hektolitert. Magyarországon ezzel szemben a fogyasztás 30-35 liter/fő/év – korábban a XX. század első felében elérte a 60-70 litert is.

Hazánk kiváló termőhelyi adottságai, éghajlati viszonyai, a borkészítés évszázados hagyományai, a borral foglalkozók szakértelme és munkája mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy évről-évre kiváló magyar borok készüljenek. Támogassuk a magyar borkultúra fejlődését azzal, hogy élvezettel fogyasztjuk elsősorban a magyar borokat, gyönyörködünk a borvidékeink kitűnő minőségű nedűiben.

 

Erre egyszerre nyújt lehetőséget a Debreceni Borkarnevál, amelyet idén a Nemzeti Kulturális Alap is 1,6 millió forinttal támogatott.

 

 

Kecskemét környékén is - mint mindenütt a Kunságban - a szőlőt a futóhomok megkötése céljából kezdték telepíteni a XVIII. századtól. A filoxéravész idején a svájci Wéber Ede a város határában 2000 holdas szőlőterületet létesített, amit Helvécia-telepnek keresztelt el.

 

A nemzetközi hírűvé vált homoki szőlőtermesztés alapjait Katona Zsigmond rakta le: az 1870-es években több európai tanulmányutat tett, birtokán a legértékesebb szőlő- és gyümölcsfákat szaporította.

Meghívására a Katona-telepen élt és dolgozott a legnagyobb magyar szőlőnemesítő Mathiász János, aki munkássága során 88 csemege és borszőlőfajtát állott elő, és lefektette a korszerű csemegeszőlő termesztés alapjait. A világon legismertebb a Szőlőskertek királynője muskotály és a Csaba gyöngye. Fajtái külföldön is megállták helyüket: 1904-ben California összes szőlőterületének felén Mathiász - fajtákat ültettek.

Németh László ezekkel a gondolatokkal búcsúzott el tőle 1921-ben: „Mint a változatok öreg Prosperója jár tőkéi és csemetéi közt, azoknak a vidámságával és öntudatos szerénységével, akiknek a teremtésbe sikerült Isten mellé társul szegődni.”

 

Kocsis Pál Mathiász tanítványaként és szellemi örököseként - a Glória Hungarie, a Kocsis Irma, az Attila fajták után - 1930-ban a Csaba gyöngye és a Pozsonyi fehér fajtákból új szőlőt nemesített, melyet Irsai Olivérnek nevezett el. (1960-ban Bakonyi Károly az Irsai Olivér és a Tramini keresztezésével alkotta a Cserszegi Fűszeres szőlőfajtát.)

A Kossuth – díjjal is elismert szőlőnemesítő egyik legjobb barátja Kodály Zoltán volt, barátságukat Kocsis Pál egy a zeneszerzőről elnevezett nemesített szőlőfajtával pecsételte meg.

Az évszázados helyi hagyományokat továbbvivő kecskeméti Szőlészeti- és Borászati Kutató Intézet napjainkban is a szőlőnemesítés egyik fontos hazai műhelye.

 

Ismét találkozhatnak a borbarátok Debrecen egykori szőlőskertjének, az Érmelléknek boraival.

Debrecentől alig harminc kilométerre, a magyar-román határ túloldalán azonnal elénk tárulnak az Érmelléki-dombvidék csábító ligetei, szőlőskertekkel, borospincékkel tarkított lankái. Debrecen városát a múlt századokban hagyományosan ez a 30-35 magyarlakta településből álló borvidék látta el az értékes nedűvel.

 

A borvidék névadója a szilágysági dombvidékről eredő Ér folyó, amelynek partján a borvidék fénykorában 11.000 hektáron zöldellett a szőlő. Sok debreceni polgár vásárolt szőlőt a városhoz legközelebb eső borvidéken, hiszen a jó érmelléki bor biztos megélhetést jelentett számukra. Már 1690-ben 118 debreceni polgárnak, 29 érmelléki településen volt nagyobb szőlője. A krónikás azt is feljegyezte, hogy szüret idején szünetelt a városban a közigazgatás, mert a közszolgák mind az érmelléki szőlőkben takarították be éppen a termést.

 

Az érmelléki boroknak a XIX. században is igen jó híre volt. Széchényi István, aki Bihardiószegen katonáskodott, nagyra becsülte az itt termett könnyű fehérborokat. „Fehér asztali borainkat, úgymint a könnyű Érmellékit, Lajoshegyit, Somlait, Neszmélyit, ízlésem szerint a világ minden fehér borai elé teszem” - írja. A vidék zászlósbora az itáliai reneszánsz szőlőfajtából készített, kitűnő pecsenyebornak számító Bakator volt abban az időben.

 

Élen járt a borvidék a szakképzésben is, hiszen 1870-ben a Zichy család közbenjárásának köszönhetően az állam itt alapította meg az ország első borászati szakiskoláját, a diószegi vincellériskolát.

 

Újdonság lesz, hogy most először gyümölcsborokat és pezsgőt is kóstolhatnak a Debreceni Borkarneválon.