2010. augusztus 23., hétfő
Szeptember elején négy napra ismét a jazz fővárosa lesz Debrecen. A sorrendben 39. Debreceni Jazznapok Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb múltra visszatekintő jazzfesztiválja. Az idei rendezvény programja a magyar jazz jegyében telik. Négy helyszínen 15 együttes lép majd színpadra. A magyar fellépők mellett lengyel, amerikai, finn és dél-kóreai zenészek is bemutatkoznak majd.
1972-ben indult útjára a Debreceni Jazznapok, Magyarország legrégibb, töretlenül fennmaradó jazzfesztiválja. A hetvenes és nyolcvanas években közép-európai rangra tett szert, amikor a Magyar Rádió társszervezésében a műfaj számtalan világnagyságát és európai klasszisát felvonultatta. A nyolcvanas évek végére Debrecen a műfaj fellegvárává fejlődött: jazzfesztiválja révén felkerült az európai kontinens kulturális térképére. A jazz sokáig a tiltakozás muzsikájaként létezett, ma inkább nemzetközi, szintetizáló, élő zeneként tartjuk számon. Ez a rendezvény Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb múltra visszatekintő jazzfesztiválja. Az ország minden részéről, sőt külföldről is több százan érkeznek a városba azért, hogy átadják magukat a jazz élvezetének.
A jazznapok deszkáin minden évben megfordulnak világsztárok, és bemutatkoznak a magyar jazz jeles előadói. A színvonalas mezőnyben a hagyományos jazz idősebb művelőin kívül jelen vannak a különböző forrásokból merítő, sokféle elemből építkező irányzatok fiatalabb képviselői is. A 2010. évi fesztivál programja a magyar jazz jegyében szerveződött, szeptember 2-5. között. Fellépnek díjnyertes fiatalok, így Balogh Roland, a montreux-i gitárverseny győztese, Oláh Dezső, a
2009. évi Junior Prima-díj nyertese, továbbá az ifjú közönség körében rendkívüli népszerűséget kivívott Barabás Lőrinc, valamint az észak-alföldi régióban született tehetségekből erre az alkalomra verbuválódott Fata Morgana. Elsa Valle, a hazánkban élő kubai énekesnő a latin jazz temperamentumát hozza el Debrecenbe.A fesztivál nemzetközi sztárvendége a Debrecenben mindig szívesen látott Zbigniew Namyslowski.
Somogyi Béla Debrecen alpolgármestere augusztus 23-án a témában tartott sajtótájékoztatón kiemelte: „A jazz zene kedvelői ma, egy viszonylag szűkebb réteget képviselnek a populárisabb műfajokhoz képest, ezért úgy érzzük, a város fontos küldetése, hogy ezt a kínálatot is évről-évre bemutassa.”
Makray Balázs, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője a sajtótájékoztatón elmondta: „A jazznapok ebben az évben újdonságként vezeti be az „artist in residence”, azaz kiemelt vendégművész státuszt, aki ebben az évben Tommy Vig lesz. A vibrafonon és ütőhangszereken játszó művész az Amerikai Egyesült Államokban tevékenykedett, pár éve települt haza, és a fesztiválon három különböző formációban is találkozhat vele a közönség.
Ráhangolódás a jazznapokra
Debrecen egyetlen rendszeres jazzklubja a Debreceni Jazzbarátok Köre szervezésében az egyetem Galéria Caféjában működik. A kéthetenkénti estek visszatérő vendége két olyan együttes, amely a 39. Debreceni Jazznapok nyitánya előtt, mintegy ráhangolásként lép fel. Az Artézis Trió Nyíregyházán alakult meg 2009 februárjában. Tagjai korábban egy fõleg feldolgozásokat előadó jazz-rock formációban találkoztak, és több éves közös zenélés után döntöttek úgy, hogy új zenekart hoznak létre. A trió zenéje ötvözi a jazzt, a bluest, a rockot és a kelet-európai népzene dallam és harmóniavilágát. Javarészt saját számaikat játsszák, amelyek Babosi László zongorista szerzeményei. A másik formáció, Gyarmati Zoltán szaxofonos és Erdei Kálmán zongorista kettőse - legalábbis a létszámot illetően - a Debrecen Jazz Group szűkített változatának tekinthető. Ennél persze többről van szó, hiszen a ritmusszekció nélküli felállás a kamarajáték új, bensőséges lehetőségeit nyitja meg a muzsikusok előtt. És, mint az eddigi fogadtatás mutatja, a Galéria Café közönségének kedvére való a jazz intimebb, személyesebb változata.
Galéria Café (Debreceni Egyetem)
2010.09.01. (szerda) 20 óra
Artézis Trió
Babosi László – zongora; Danku Tibor – basszusgitár; Marssó Péter - dob
Gyarmati-Erdei Duó
Gyarmati Kálmán – szaxofon; Erdei Kálmán - zongora
| 39. Debreceni Jazznapok részletes programja | |
| szeptember 2. (csütörtök) | 18:00-20.00 Debrecen Dixieland Jazz Band Helyszín: Debrecen Fórum (Csapó u. 30.) |
| szeptember 3. (péntek) | 16:30:17:30 Tommy Vig Quintet (USA, D-Korea, H) 18:00-19:00 Fata Morgana (H) 19:30-20:30 Mikko Innanen & Innkvisitio (SF) 21:00-22:00 Elsa Valle y sus Hermanos (H) Helyszín: Baltazár tér |
| szeptember 3. (péntek) | Kis Éji Jazz (KÉJ): 22.30-23:30 Debrecen Jazz Group 00:00-01:00 Czirják Csaba Quartet (H) 01:00- Jam session Helyszín: Perényi 1. Zenei Klub (Perényi u. 1.) Belépőjegy: 1000 Ft |
| szeptember 4. (szombat) | 16:00-16:45 Oláh Dezső Septet (H) 17:00-17:45 Kozma Orsi Quartet (H) 18:00-19:00 Joe Fritz Band & Tommy Vig (H, USA) 19:30-20:30 Barabás Lőrinc Eklektric (H) Helyszín: Baltazár tér |
| szeptember 4. (szombat) | 21:00-23:00 Zbigniew Namyslowski Quintet (PL) Helyszín: Kölcsey Központ, Nagyterem (Hunyadi u. 1-3.) Belépőjegy: 2000 Ft |
| szeptember 4. (szombat) | Kis Éji Jazz (KÉJ): 23:30-01:00 Finucci Bros Quartet (H) 01:00- Jam session Helyszín: Perényi 1. Zenei Klub (Perényi u. 1.) Belépőjegy: 1000 Ft |
| szeptember 5. (vasárnap) | Jazz matiné 11:00-12:00 Hot Club of Hungary (H) 12:30-14:00 Melódia Big Band & Tommy Vig (USA) & Mia Kim (USA, D-Korea) Helyszín: Baltazár tér |