Debrecen.hu

Nyelvválasztás Bitte wählen Sie eine Sprache Please select a language magyar Deutsch english

Kulturális költségvetés 2010-ben

2010. január 11., hétfő

A 2010-es költségvetés egy rendkívüli évet vetít előre. A város kulturális célú kiadásait is komolyan érintik a központi költségvetés megszorításai. A kultúrára fordított összeg – a költségvetés főösszegéhez viszonyítva – Debrecenben 2010-ben az eddig megszokott 10 százalék alá csökken.


Költségvetési szempontból rendkívül fegyelmezett gazdálkodást igényel Debrecen önkormányzatától a 2010-es év. „Ennek fő oka – mondta Halász János alpolgármester a témában 2010. január 11-én tartott sajtótájékoztatón –, hogy olyan költségvetést fogadott el az Országgyűlés szocialista többsége, amely az önkormányzatokra nézve óriási megvonásokat tartalmaz. Ilyen módon azon feladatok ellátásában jelent ez rendkívüli helyzetet, melyeknek végrehajtására törvény kötelezi az önkormányzatokat. Ilyenek elsősorban a szociális, az oktatási feladatok, melyek jelentős összegű önkormányzati támogatást is kívánnak.”
Debrecen városa 2010-ben kötelező feladatainak ellátására az előző évinél több mint 2,2 milliárd forinttal kevesebb állami normatívában részesül. A közoktatási feladatokra a tavalyi 9,5 milliárd forint helyett idén 8,2 milliárd forintot kap Debrecen a közpnti költségvetésből. Ugyanilyen csökkenés tapasztalható a bölcsődei ellátás finanszírozásában is. Ezen a területen a normatív támogatás a 2009-es évhez képest 1,8 milliárd forinttal kevesebb. A közművelődési feladatok központi támogatása megszűnt, illetve más igazgatási normatívákkal vonták össze.
„Az önkormányzatok, a települések, köztük Debrecen sem teheti meg, hogy ebből kifolyólag bezárja a könyvtárait vagy művelődési házait. Nem is készülünk erre, hanem átgondolt költségvetést készítettünk, amely megőrzi ezeket az értékeket,  annak ellenére, hogy a kormányzat a támogatási rendszerével el akarja lehetetleníteni az önkormányzatokat” – hangsúlyozta Halász János alpolgármester. 
A nehezebb gazdasági helyzet ellenére sem szűnnek meg kulturális intézmények, és a város programkínálata sem szenved csorbát. Különböző együttműködések  – például a Balatonfüred és Debrecen közötti  – keretében érkeznek majd további programok a városba.

A 2010. január 1-jei állapot szerint a debreceni önkormányzat 102 intézményt tart fenn. A fenntartáshoz kapott központi támogatás alakulását az alábbi táblázat szemlélteti.

 
 
 
 
 
ezer Ft
 
Kiadás
Bevétel
Támogatás
Normatív 
támogatás
Norm tám. 
aránya 
tám. belül %
Közoktatási 
intézmények
16 686 240
1 662 727
15 023 513
8 319 692
55,38
Szociális és 
gyermekvédelmi 
ágazat
3 938 979
636 453
3 302 526
1 341 349
40,62
Kulturális ágazat
1 948 466
410 631
1 537 835
544 200
35,39
Közterület 
Felügyelet
838 043
607 500
230 543
0
0,00
Hivatásos 
Önkormányzati 
Tűzoltó-parancsnokság
650 702
52 452
598 250
598 250
100,00
Összesen
24 062 430
3 369 763
20 692 667
10 803 491
52,21

 

 


2010. szeptember 9., csütörtök
Ádám