A Gulyás György által 1955-ben alapított kórus 1971-től hivatásos együttesként működik. Az énekkar negyven-ötven főnyi létszámmal énekli az európai zeneirodalom jelentős oratórikus műveit és az à cappella kórusirodalom értékeit. A megszólaló művek skálája az énekes többszólamúság kezdeteitől a magyar kórusmuzsika művein át a legújabb kortárs énekkari kompozícióig tart.
A kórus 1975-ben alakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatának hallgatóiból. Az intézeti együttes a szolfézs–zeneelmélet- karvezetés tanszék leányhallgatóiból áll, de olykor énekelnek benne más tanszakos és már végzett hallgatók is. 1987-ben vette fel az énekkar Bárdos Lajos nevét. Az együttes valamennyi zenei korszak értékeit igyekszik műsorra tűzni. Fő feladatának a Bartók-, Kodály- és Bárdos-művek előadását, továbbá a kortárs magyar zeneszerzők műveinek bemutatását és terjesztését tekinti.
A Canticum Novum kamarakórus 1989-ben alakult Debrecenben, karnagya kezdettől Török Ágnes, a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának docense. A kórus tagjai elsősorban főiskolai és egyetemi hallgatók, fiatal zenetanárok, de az utóbbi években a Debreceni Egyetemen tanuló finn, amerikai és norvég hallgatók is megtalálhatók soraiban. Létszáma tanévenként változik: általában 20-25 fő.
A Debreceni Canto Armonico énekegyüttes 1997-ben alakult a professzionista Debreceni Kodály Kórus 10 énekesébõl. Az együttes létszáma az elõadandó mûvektõl függõen 10, illetve 12 tagú. A repertoár a 11.sz.-i gregoriántól a 20.sz.-i mûvekig ível. Legszívesebben templomokban lépnek fel egyházi mûsorral. A társművészetek is vonzzák őket,így számos kiállítás, irodalmi est, filmbemutató ünnepi műsorában szerepeltek. 2001-ben nagy sikerű koncert körúton vettek részt Norvégiában. A fegyelmezett, együttes éneklés öröme, a zene tisztelete, a zenei ízlésrõl és elõadásmódról való hasonló gondolkodás reményeik szerint még hosszú ideig összetartják őket.
A kórus 1950-ben alakult Czövek Lajos nyugdíjas főiskolai tanár vezetésével a Debreceni népi együttes énekkaraként. A Maróthi nevet 1959-ben vette fel. 1988-ban egyesült a Debreceni pedagóguskórussal, azóta egyesületként működik Kéryné Mészáros Mária és Kéry Mihály vezetésével.
Az énekkar jogelődjét, az Egyetemi énekkart az 1970-es évek elején Potyók Balázs alapította. Ez az énekkar később Debreceni Monteverdi kórus néven dolgozott tovább 1999-ig, majd átalakult DOTE – Monteverdi kórussá. Az integrációt követően 2001-től felvette újra az Egyetem Monteverdi énekkara nevet. A kórus évente mintegy 20-25 hangversenyt ad az egyetem különböző rendezvényein valamint egyéb egyházi és világi helyszíneken.